Bipolka: Amit a kémai elvesz

Nehéz volt újra nekiülni, és arról írni, ami az elmúlt időszakban a leginkább foglalkoztat, főleg azért, mert bár tudom, hogy szükséges és fontos beszélni róla, húsbavágóan fájdalmas megjegyzések kísérték a korábbi bejegyzésemet. Aztán eltelt pár hét és arra jutottam, hogy csak azért kussolni, mert pár ember képtelen a saját nézőpontján kívülre tekinteni, hülyeség. Azért meg pláne kár lenne elvetni az írás gondolatát, mert félek valakitől.

Úgyhogy most inkább arról írnék, hogy mi mindentől kellett elköszönnöm az elmúlt pár hónapban, amióta gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés alatt állok a betegségemmel kapcsolatban.

Itt jegyezném meg, jó hangosan, hogy az alábbi lista egy szubjektív összegzés. Nem érvényes mindenkire és nem érint mindenkit. Én így élem meg, és ezen túlmenően nagyon is érdekel, hogy mások mit tapasztalnak, ám nyilatkozni csak a saját érzéseimről tudok. Így itt minden ezeket tükrözi, általánosítás nélkül.

1. Viszlát hosszú haj!

A valproátszármazékokról köztudott, hogy számos mellékhatással rendelkeznek - ahogy egyébként az összes többi antiepileptikum -, ezek többsége azonban dózistól függően máshogy jelenik meg az egyes személyeknél. Nekem egy viszonylag alacsony állandó dózis mellett is csomókban hullik a hajam. Hetek óta tervezgetem, hogy elmegyek fodrászhoz, rövidebbre vágatom, kacérkodom annak gondolatával is, hogy leállok a festéssel (de az ősz hajszálaimat képtelen vagyok elfogadni) és persze bevásároltam csodát ígérő hajápolókból és készítményekből. 

Sejthető, hogy utóbbiak csak arra voltak jók, hogy nem tudtam bánatcsokira költeni a pénzem, mert patikában és drogériában hagytam a forintokat. Cserébe viszont 40 perceket ülök duzzogva, hajszeszes fejjel a kádban, a legegyszerűbb hajmosás is 20 percig tart és továbbra is könnyek gyűlnek a szemembe, akárhányszor fésülködésre vetemedek - mert inkább le is szoktam róla, hogy ne lássam az irdatlan mennyiségű hajszálat, ami elhagyja a fejemet.

Persze ez most színtiszta picsogásnak látszik és minek fröcsögöm vele tele az internetet. De nekem igen sokat jelent és a fórumokon olvasottak alapján egyébként úgy látom, másoknak is. A tudat, hogy ezek a szálak most kipotyognak és ha nőnek is kis babahajak, soha nem lesz már dús és hosszú hajam, mert töredezik, elvékonyodik és az egész olyan csapzott hatást kelt. 

Remélem rövidebben jobban mutat majd.

2. Sziasztok kilók!

Mielőtt kórházba kerültem volna, magamhoz képest meglehetősen sokat fogytam. Tekintve, hogy hetekig alig ettem, ez nem is csoda, mégis, normál étkezés mellett is felkaptam magamra jópár, makacsul ragaszkodó kilót. Persze ez önmagában nem lenne nagy gyász: kis diéta, sportolás és hopp, már ott sincs a kis zsírpárna... Jah, nem. Ez nem vándorol csak úgy le a testemről, olyan, mintha rámszögelték volna. 

Mondjuk pont ma gondolkodtam el azon is, hogy milyen ironikus egy olyan gyógyszert szedni, ami a klinikai tesztek alapján is hízást okoz, néhány évvel azután, hogy bulimiával diagnosztizáltak. Gyakorlatilag gyorsítva végigzongoráztam az akkori terápiámat a kétségbeesés, hányás, koplalás és normál evés skálán. Persze egy grammot nem fogytam, de legalább mostmár el tudom fogadni, hogy ennek csak hosszabb távon lesz értékelhető eredménye és természetesen nem purgálással érhetem azt el.

3. Eddig sem terveztem gyermekvállalást, de akkor mostmár nem is kéne.

Tudom, ez egy érzékeny téma, korábban alaposan kifejtettem a véleményem arról, hogy mennyire szívünk joga eldönteni, hogy szeretnénk-e gyermeket vagy sem. Egyébként érdekes, hogy mennyire máshogy gondolkodnak erről az emberek és milyen sokan viselnek szemellenzőt - ám most nem erre szeretném kikerekíteni a dolgot. Sokkal inkább arról lenne szó, hogy én ezt magam szerettem volna eldönteni és nehéz megemészteni, hogy most némi kemikália irányít helyettem. Nem mennék bele a hormonális összejáték részletes leírásába, a lényeg az, hogy a ciklusomon át alaposan bekavart a kis molekula az életembe.

A valproátszármazékok károsíthatják a magzat egészségét, tehát terhesség alatt a gyógyszer egyáltalán nem szedhető (bipoláris zavarban általában teljesen megvonják, epilepsziában azonban bizonyos esetekben minimáldózissal próbálkoznak). Minden dobozon és tájékoztatón szerepel, hogy megfelelő fogamzásgátlást kell alkalmazni a kezelés alatt, a klinikai tanulmányokban pedig az is szerepel, hogy a kísérletek kimutatták, a termékenységi mutatókat is ronthatja a gyógyszer. 

Tény, hogy tényleg nem terveztem gyermeket vállalni a közeljövőben, de nagyon más azt érezni, hogy ezt a döntést már nem biztos, hogy én hozom majd meg. Az pedig, hogy a menstruációm minden hónapban a szokásosnál többszörösen jobban megkínoz, csak hab a tortán és persze, mint minden valamire való nő, kussolok róla, mert gáz lenne részletezni.

Természetesen, amikor kiválasztásra került a megfelelő gyógyszer, az orvosaimmal elbeszélgettünk a mellékhatásokról is. Mindent egybevetve már akkor is úgy éreztem, hogya bénító hangulatingadozások és koncentrációképtelenség helyett ezek a felsorolt problémák, ha nem is eltörpülnek, de vállalhatók. És tényleg azok, immár fél év távlatából azt hiszem, nem dönthettem volna abban a helyzetben jobban. Túl avgyok a "télidepin", végre közeledik a tavasz, ami feltölt energiával, azt hiszem, ilyen körülmények között már inkább pozitívan tudom értékelni az eredményeket. Mert bizony vannak, az, hogy az életemet képes vagyok önállóan, ha nem is tökéletesen, de napról napra megszervezni, rengeteget jelent számomra. 

Valami ilyesmit ígértek, enyhébb tüneteket. És lám, igazuk volt.