Sietek, ahogy mindig, rohannom kell. Nem késhetek el - ezt mondogatom magamnak és már szaladok is a fürdőbe, a lábamra már félig felhúzott harisnyában. Megakad a küszöb szélében, felszalad a szem. Bőgni tudnék, ordítani. Fogat mosok, közben egy másik harisnya után kutatok a szekrényben. Találok…

Ez is csak egy olyan szomorú, hideg téli éjszaka volt. A cudar, a lehetetlen, az álmos. Hazafelé tartottam a busszal – már megint ugyanazzal és láttalak az ablakból, ahogy kapkodod a lábaidat. Egyiket a másik után raktad, a szemerkélő hóesésben. Hazafelé siettél talán, bár nem tudom, neked az mit…