Tegyük fel, hogy a hatalmas kínálatból hosszú és kitartó munkával sikerült jobbra húzni néhány olyat, akikre tényleg érdemes időt és energiát áldozni. A match-ek örömmel töltenek el, némi önbizalomra is szert teszünk és az első beszélgetések alapján a reménynek alapja is van. Várjuk hát a folytatást, megszervezzük az első randikat.

RandiKat.

Többes számban, mert ha már összejött két-három jó beszélgetés, miért ne találkozhatnánk mindannyiukkal, miért ne ihatnánk meg mindenkivel egy sört vagy egy limonádét valahol - persze a másik fél jóindulatának kihasználása nélkül. De mi történik akkor, ha már az elsővel tök jó, ha már vele szívesen hazamennénk és az egész éjszakát nem csak végigdumálnánk? Vagy éppenséggel még több hasonló estét és éjszakát szeretnénk, anélkül, hogy hirtelen a csillagokat is leígérnénk az égből?

Igenám, de a következő megfelelő napra már leszerveztünk egy másik randit. Ami lehet, hogy ugyanilyen jó, ha nem még jobb lesz. Persze rosszabb is lehet - de most nézzünk egy vidámabb kimenetelt. Szóval ott van még jópár lehetőség és zavarban téblábolunk, nem tudjuk, hogy ilyenkor lemondani illik a többit, vagy részt venni rajta, esetleg illedelmes jégcsaphercegnővé (királyfivá) fagyni... Nyilván nincs univerzális válasz a kérdésre. 

De miért nem tudunk dönteni?

Nagy hatással volt rám Sheena Iyengar: A választás művészete című könyve (HVG, 2010), amelyben részletesen bemutatja, milyen szempontok szerint hozunk választási döntéseket, illetve mik azok a kényelmes és kényelmetlen döntési szituációk, amelyekből menekülünk, vagy amelyekben éppenséggel jól érezzük magunkat. És hogy mi köze a tindernek a választáshoz?

Hát mi sem egyszerűbb! Ha tinderezel, egy hatalmas piacon vagy (igen, ez egy furcsa virtuális piactér...) és nemcsak téged választhatnak, hanem te is választhatsz. Eldöntheted, hogy kivel mit mikor és hogyan, illetve adott tevékenységhez is kereshetsz partnert. És megadja a lehetőséget arra is, hogy akár több lehetőséget is fenntarts magadnak, addig legalábbis, amíg nem tudsz választani közülük.

Valószínűleg a döntésben az iszonyatos túlkínálat jelenti a problémát. Az, hogy mindig lehet még egy-két kártyát pörgetni, az ingyenes verzió limitjeit pedig némi fizetség ellenében száműzhetjük az életünkből. Nincs időkorlátja, nem mondja meg senki, hogy meddig lehet, kell vagy illik tinderezni, mindenkinek a józan akarata és a saját belátása dönt a kérdésben.

Etika, vagy amit akartok

Persze lehet hápogni, hogy nem etikus több vasat tartani a tűzbe, és valóban, tényleg nem etikus olyan, betarthatatlan és átláthatatlan ígéreteket tennünk, amelyeket később hazugságokkal kendőzünk el. Sokszor hallottam már, hogy ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani, de vajon mi számít betarthatatlannak egy ismerkedési folyamat elején?

Hatalmas eltérések vannak abban, hogy ki honnan számít monogámiára, elköteleződésre, kizárólagosságra. Van, akinek a párkapcsolatban is beleférnek harmadik személyek, mások néhány randi után szeretnék azt érezni, hogy a másik teljes erővel rájuk fókuszál.

Mivel többféle tapasztalatom is volt már, arra jutottam, hogy a legjobb, ha ezt a kérdést is ugyanúgy, mint sok másikat, nyitottsággal és higgadtan kezeljük. Ha megbeszélhetjük a gyermekkorunkat, miért ne eshetne szó arról, hogy kinek mi fér, vagy mi nem fér bele abba a kapcsolatba (nem csak párkapcsolat lehet ez: lehet friends with benefits, alkalmi szexkapcsolat...), ami kialakulóban van a két fél között.

És ebben játszik hatalmas szerepet az etika: hogy meg tudjuk és meg merjük-e fogalmazni az elképzeléseinet a fentiekkel kapcsolatban. Tudunk-e élni a kínálkozó lehetőségekkel, miközben vállaljuk a saját véleményünket, nyílt lapokat teszünk az asztalra és tiszteljük annyira a másikat, hogy nem hazudunk neki? Álszent dolog lenne, ha azt mondanám, hogy mindig, minden helyzetben nyíltlapos játékos voltam, de a kezdeti problémák és hibák után megtanultam, hogy a legfontosabb egy ilyen helyzetben az őszinteség - épp ezért javasolom mindenkinek ugyanezt.

 Amikor pedig komolyodik a helyzet, érdemes magunkban is átpörgetni a lehetséges kimeneteleket: lehet, hogy amit korábban működőképesnek gondoltunk, az ma már egyáltalán nem fekszik nekünk és az is lehet, hogy sokkal több fér bele, mint amire számítottunk.

Mi lesz a B-tervekkel?

Mi lesz azokkal az emberekkel, akikkel még találkoztunk, de sorra egy másik személyt kerestünk bennük? Mi lesz azokkal, akik egyfajta pótlékokká váltak, akiket próbáltunk frissen tartani arra az esetre, ha mégis rosszul alakulnak a dolgzok a kiszemelttel? - Na, ha valami etikátlan, akkor ez a hozzáállás, mégsem ritka az, hogy katonás sorrendben állnak a lehetséges alternatívák.

Félünk a magánytól, közben a számítógép mögé bújunk, meg a telefonunkba, hogy mégse érezzük magunkat annak. Ám pont ezzel kerülünk még távolabb egymástól és a valóságtól is. A félelem pedig olyan viselkedésekre ösztönöz bennünket, amelyek nemhogy mások felé gusztustalanok, de saját magunk számára is kimondottan kellemetlenek lehetnek. Ilyen a B-tervezés is. De mégis, érezhetjük azt, hogy kell még egy tartalék szexpartner, kell még valaki, akivel lehet koncertre járni és bulizni, kell még valaki, akivel beszélgethetünk éjszakába nyúlóan. Mert mindennél jobban félünk attól, hogy értéktelennek és magányosnak érezzük majd magunkat.

A tinder meg ráerősít: hisz túlkínálatot nyújt, valamint az egyszerűség ígéretét. Mindig van még egy és bármikor elérhető. Kell ennél több?

Aztán állnak sorban a B-tervek és ha mégis összejön az A-terv, akkor kezdődhet a kellemetlen magyarázkodás, pedig minden hiányzik, csak az nem, hogy erről kelljen hosszasan diskurálni. Ciki, kényelmetlen és mindenkinek rossz. Miért nem kezdhetjük tehát úgy, hogy felvállaljuk a paramétereinket, az elképzeléseinket, bemutatjuk a helyzetünket és ki merjük mondani azt is, hogy nem ő az egyetlen tinderen - vagy a való életben? Az pedig, hogy tevékenység szintjén kinek mi fér bele ezek után, már egy teljesen más és egyéni dolog, de most maradjunk annyiban, hogy a beszélgetések, találkozók szintjéről beszélek és nem a párhuzamosan 20 partnert fenntartókról. (Bár, ha az illető úgy érzi jól magát és nem bánt vele senkit, miért is ne?)

Talán a tinder az oka meg az online társkeresés, de az is lehet, hogy ez ilyen XXI. századi sajátosság, mint a kapcsolatok kukázása a javítás és a párkapcsolati munka helyett. Ugyanakkor könnyű rácsúszni, belekeveredni és rettentően ártó tud lenni mindkét résztvevő félnek. Ha pedig már halomra állnak a B-tervek, itt az ideje kicsit sepregetni a saját házunk táján is!