A csapból is koronavírus folyik. Megnyitom a facebook-ot, az instagram-ot vagy felmegyek bármelyik hírportálra (a Mandínertől kezdve az Indexen át a HVG-ig), mindenhol koronariogatás megy. Arról, hogy ez mennyire jogos vagy adott esetben felesleges, szerintem kár vitatkozni, meg arról is, hogy miért nyomasztjuk magunkat a hírek olvasásával. Talán csak azért, mert tájékozódni szeretnénk, ha már a fővárosban ragadtunk, a lakásunkba zárva.

És a kialakult helyzettel kapcsolatban nem is az a legnagyobb baj, hogy a vírus a lakosság egy részére kimondottan veszélyes. Mert van, ami a vírusnál sokkal pusztítóbb, azonban sokkal könnyebb lenne megelőzni: ez pedig a felesleges utálkozás. A COVID-19 jó ürügyet szolgáltat arra, hogy utáljuk az idegeneket, utáljuk a többi embert a boltban, a tanárokat, az orvosokat, hogy utáljuk egymást és a politikusainkat. Az elmúlt években (vagy inkább évtizedekben) kialakult gyűlölet-alapú politizálás gyümölcsét most lehet igazán szépen learatni. Pánikkal és pánikoltatással.

Olvastam egy cikket, egy gyermek tollából, aki az iskolatársai által elszenvedett rasszista támadásokról írt (és most támadásnak definiálom a verbális erőszakot is). Magyarul: ott tartunk, hogy gyermekeket vegzálunk az utcán azért, mert ázsiai felmenőkkel rendelkeznek, holott ezek a gyerekek lehet, hogy még soha nem is voltak a Föld másik oldalán, mert ide születtek, ezt tekintik hazájuknak és a családjukkal együtt európainak tartják magukat. De Magyarországon elég egy gyanús vonás, egy óvatlan tüsszentés, a puszta létezés ahhoz, hogy utáljanak.

Egy másik ismerősöm mesélte, hogy ázsiai kollégája home office-ba burkolózott, mert már nem bírta tovább elviselni a tömegközlekedési eszközökön tapasztalt gyűlölködő bámulást és a beszólogatásokat, melyeket annak ellenére magára vett szegény, hogy nem is beszél túl jól magyarul. Csak évek óta itt dolgozik - ennek az országnak az adóját fizeti, itt lakik, itt vásárol, ide termel GDP-t (amit mellesleg sok magyar állampolgár nemigen mondhat el magáról, köztük prominens, külföldre telepített vállalataikban pénzt csináló politikusaink sem). Ennek ellenére a külföldieket - vagy azokat, akiket ránézésre annak vélünk -, ma mindennél jobban utáljuk.

Kiürült a bulinegyed, a VII. kerületi albérletem közelében az Airbnb lakások csöndbe burkolóznak. Lemondták a lehúzható külföldiek a szállásaikat, nem itt temetik el a pénzüket, ami hatalmas gyomros a magyar gazdaságnak - ezt nálam sokkal okosabb emberek is belátták már (meg sokkal butábbak is...). Erre bezzeg jók lennének, szállodahajózni, meg gulyást zabálni háromezerért. De a metróra nehogy felszálljon munkába menet, meg ne ide járjon a gyereke iskolába.

A gyűlölet pedig felülről kúszik be a polgárok agyába. Addig, amíg semmi másról nem szól a politika, mint egymás mocskolásáról, addig, amíg felülről meghatározott mantrákkal programozzák a lakosságot az idegengyűlöletre (és egymás utálatára), addig olyan nehéznek látszik a változás. A közmédia még mindig azzal van elfoglalva, hogy politikai hasznot hajtson a kormánypártnak és egyszerre harcol a migránsokkal, az ellenzéki pártokkal, ja és a nem is olyan elhanyagolható kockázatot jelentő járvánnyal (illetve sepreget és mismásol - de azt is megszoktuk már).

Közben pedig a mélyen tisztelt ellenzék sem tesz mást: ha vezető politikusaink az iskolabezárás ellen voksolnak, az a baj, ha pedig péntek este bejelentik, hogy mégis bezárják a sulikat, akkor azon is igyekeznek fogást találni. Egymásnak mondanak ellent a kommunikációjukkal, ahelyett, hogy a legegyszerűbb és legtisztességesebb üzenethez folyamodnának: az igazsághoz. Esetleg még az összefogáshoz, de addig, amíg bárkinek haszna van a másik taposásából, én már nem merek ez utóbbiban reménykedni.

Tehát a COVID-19 sem hozott semmi újat a karanténon kívül, csupán további okokat arra, hogy az online térben, illetve személyesen is utálhassuk egymást. Bár én lennék a legboldogabb, ha a kijelentésem alaptalan maradna és a szolidaritás csírája megjelenne irigy kis országunkban.