Vannak dolgok, amik akárhányszor történnek meg velem, mindig bosszantanak, zavarnak vagy zavarba hoznak. És vannak olyanok is, amelyek már elsőre sem jelentenek különösebb izgalmat (ebből azért meglehetősen kevés van).  Igyekeztem néhányat összegyűjteni most azok közül, amelyek -reményeim szerint – már nem okozhatnak meglepetést és az indokoltnál több parát. Íme öt dolog, ami nem akaszthat meg az egyetemmel kapcsolatban!

1. Neptun

Az oldal, amit senki nem úszhat meg. Amúgy szerintem a neptun egy kimondottan praktikus dolog, talán annyi feltétellel, hogy pont azért, mert rá vagyunk utalva, iszonyatosan dühítő, amikor nem működik. Ilyen pedig, és most nem árulok el túl nagy titkot, minden félévben legalább egyszer van. A tárgyfelvételnél. Amikor három órája nem enged be, már rég elengedte az ember az álomórarendet (jó, ilyen igazából nincs), majd mire bejut, az előadásokra sincs neki hely. Ha jól számolom, ha nem is ilyen durva szerencsétlenséggel, de kilencszer csináltam végig ezt a több órás imádkozással és szenvedéssel járó szeánszot. Volt, hogy a koliban bögrés levest főztünk, boroztunk az F5 nyomkodása közben, máskor pedig filmet néztem. De az elején nyilván hisztérikusan csapkodtam az F5-öt és válogatott káromkodások közepette minden élő embert elküldtem a francba. Nemcsak az üzemeltetőket, hanem a szomszédokat is utáltam, de a legjobban azokat, akik bejutottak és a tárgyfelvételt a levlistán, vagy az évfolyamos FB csoportban dokumentálták.

Bizonyára nem lesz ez most sem máshogy. Vagyis de, mert reggel tartjuk majd a party-t, munka előtt meg csak nem gurítok le 2-3 pohár bort meg 5 részt egy sorozatból. Szóval addig is marad az ima. Meg a legalább négyféle órarendterv.

2. Könyvvásrálás

A tanári tanulmányaim során összevásárolt könyveimet nézegettem pont a minap. Itt figyel a polcon tíz könyv, ami közül egyben vannak jelölők, meg még egyben jegyzetek. Az összes többi érintetlennek látszik, van olyan, amiből egy betűt nem olvastam el. Csak, amikor az első konzultáción belengették, hogy ebből a könyvből kell majd vizsgázni, lelkesen szórtam a pénzt a jegyzetboltban.

Na, hát ez most nincs. Egyrészt, mert pszichológia témában a tankönyvek legalább négyszer annyiba kerülnek, mint a mérnöktanári szak olvasmányai, másrészt meg azért, mert felesleges. Bár imádom a könyvek illatát, állagát és egyéb tulajdonságait, inkább kikérdeztem egy felsőbbéves ismerőst arról, hogy mit talált hasznosnak a megvásárolt irodalomból. Úgyhogy lehet, hogy ugyanannyit költöttem el könyvekre ebben a félévben, mint a tanárin, de most csak három könyvem van. Igaz, ezekkel kiválóan el tudom végezni majd az itthoni tornámat és nem csak az agyam fog elfáradni benne.

3. Bejárás

Ahh, ez már egy kicsit kínosabb. Nyilván, nem jó dolog dokumentálni a lógást. Mégis, a három képzés alatt annyi értelmetlen, haszontalan és kimondottan rossz előadást erőszakoltam magamra, hogy egyszerűen több nem fér el az életemben. Ha az órán nem iratnak katalógust, és racionálisan mérlegelve úgy érzem, hogy könyvből vagy jegyzetekből is megoldható a tanulás, akkor nem fogok az előadóban senyvedni – ezt megfogadtam. Nincs is annál nyomasztóbb érzés, mint ülni egy órán, firkálni a füzetbe és közben nettó idiótának érezni magadat, majd este a gép előtt rádöbbenni, hogy az évfolyamtársad két mondattal meg tudta értetni a másfél óra tömény szenvedés lényegét. Hát ezt nevezem én optimalizálásnak!

4. Az első ZH

Jó, nekem nem lesz most legelső ZH, de mégis, első azért csak lesz és más lesz. Három műszakis diploma után a bölcsészkar – reményeim és az előzetesen meghallgatott beszámolók szerint – tartogat némi újdonságot, ami a számonkérések tartalmában és módjában is kiütközhet. Tehát az első ZH előtt biztos lesz ventilláció, de reményeim szerint nem lesz két napig hasmenésem, mint az első mikroökonómia ZH előtt, amin ráadásul a kimerültségnek és a fogalmatlanságomnak köszönhetően úgy hasaltam el, hogy díjazni is lehetett volna.

5. Az első vizsga

A ZH-t és a vizsgát azért választottam szét, mert a ZH a félév közben némi folyamatos készüléssel abszolválandó feladat, nem? Na, hát a vizsga meg év végén van, 14 hét önáltatás után arról, hogy majd a vizsga előtt mindent beverek a fejembe. Haha.

Igen, rengetegszer halogattam már és a vizsga előtti éjjel minden egyes alkalommal megfogadtam, hogy legközelebb máshogy csinálom. És utána természetesen minden ugyanúgy történt. Ezen most kicsit elmosolyodom, mert bár nem szép dolog, de sokszor szerencsém is volt, meg kiderült, hogy megérte évközben lelkesen jegyzetelni és az utolsó két napban tanulni ezerrel. Persze most azt gondolom, hogy a pszichón minden máshogy lesz. De térjünk vissza erre pár hónap múlva!

+1. A „minek vagyok itt?” – érzés

Ez az az érzés, amit rengetegszer megtapasztaltam életemben, de most mégis azt gondolom, hogy nem fog újra előjönni. Voltam én már annyiszor jó helyen, de most talán végre nemcsak jó helyen, hanem a legjobb helyen is lehetek. Mégis, ha azzal szembesül az ember, hogy ezt érzi, csak azt tanácsolhatom, hogy foglalkozzon vele. Nem biztos, hogy le kell lépni az első elbizonytalanodásnál (sőt, nem kell!), de mindenképpen megér egy kis filózást a dolog. Ha pedig alaposan végiggondolja az ember a kérdést, meg fogja tudni válaszolni, hogy miért van ott ahol és az jó-e vagy sem.